"Első gyűjtőcampem"

2018.12.01

"1903. év végével, a Letema-hegyek lábánál (Kilimandzsárótól keletre) a Daryama-folyó partján ütöttem fel gyűjtőcampemet. Ez volt Afrikában az én első gyűjtőcampem, melyet magam építettem. Bizony szegényes kis viskó volt ez a száraz banánlevelekből épített alkotmány, de teljesen megfelelt a céljának. Gyűjtőcampem környékével igen meg voltam elégedve. Még eddig nem tanyáztam egy helyen sem, hol olyan változatos lett volna a vadállomány mint ott. "

1903. év végén Kittenberger egy maroknyi teherhordó kíséretében megérkezik afrikai gyűjtő útjának első önálló állomására a Letema-hegyek (mai nevén Lelatema-hegység) és a Daryama-folyó (mai nevén Kikuletwa) közötti területre. Hogy miért ezt a vidéket választotta afrikai munkásságának első helyszínéül, nem tudjuk, erről nem írt. De mégis, ha írásait figyelmesen olvassuk, e kérdésre megtaláljuk a választ.

Már afrikai tartózkodásának legelején megkapja, az erre a vidékre jellemző szőrnyű betegséget a maláriát. Lázasan, elgyötörten érkezik meg Moshiba, ahol heteken keresztül gyógykezelik. Már ekkor sem tétlenkedik. Amint újból erőre kap megkezdi gyűjtőmunkáját a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Fekete István így ír erről: "És ahogy erősödött, reményeinek csápjai úgy nyúltak ki Mosi környékéről egyre messzebb és messzebb. Kittenberger nem volt álmodozó természet, de voltak vágyai, amelyek könyörtelenül hajtották, és voltak reményei, amelyeket a lehetőség határain belül valóra is váltott. Mosi most már csak támaszpont volt, kiinduló bázis és raktár, ahova, időnként visszatért pihenni, csomagolni és - barátkozni!" Ebből az időszakból egy helyszínről tudunk konkrétan Kiboshóról, ahol a katolikus misszió vendégeként töltött el pár hetet. Valószínűnek tartom, hogy ekkor jut el először a Letema-hegyek vidékére is. Zoológiai és vadászati szempontból igen értékesnek tartja, melyről így ír: " ...még dúsabb és változatosabb volt a campem környéke a gyűjtőre nézve. A terület madárvilága szinte hihetetlenül változatos volt. És az a körülmény is igen szép eredményekkel biztatott, hogy ezt a környéket akkor még nem kutatták át zoológiai szempontból..."

Küldetését tekintve paradicsomi helyszínnek tartja, tehát úgy dönt visszatér ide. A bóma (tábor) konkrét helyét természetesen nem tudjuk, de két alapvető információt igen, melyekből megbízhatóan letudjuk szűkíteni a keresett helyszín területének nagyságát.

A két információt a bevezető idézetben már olvashatták. Ebből egyrészt tudjuk, hogy a gyűjtőtanyát a Letema hegyek lábánál ütötte fel. No, de melyik részén, hiszem a hegység észak-déli irányban mintegy 50 km hosszú. Szerencsére ezt is tudjuk: a Daryama-folyó partján. Ez azért segít leszűkíteni a kérdéses helyszín nagyságát, mert a két földrajzi objektum hozzávetőlegesen 10 km hosszan "fut együtt".

Ezek alapján készült el az alábbiakban közölt térkép:

A terület mintegy 40 négyzetkilométer. Észak-déli irányú hossza ca. 10 km, kelet-nyugati szélessége ca. 4 km. Tengerszint feletti magassága: 750 és 900 m között változik, a hegység irányába emelkedik. 

Kittenberger igazán jó helyet talált. Erről így ír 1904. április 24.-i levelében:

"...levelét ma vettem kézhez Mosiban, ahova a gyűjtöttek elszállítása végett jöttem tanyámról. Lettimába decemberben mentem. Az odajutás sok nehézséggel járt, mivel út alig volt, s az arushachiniek nem akarták megmutatni az ösvényt. Itt azután «házat» építettem banánlevelekből. Alighogy készen voltam a házépítéssel, az én dzsaggáim (szorgalmas földműves nép) a szimbától és a csuitól (oroszlán, leopárd) való félelmükben megszöktek. Ha egy csomó masszáit láttak harci díszben (erre vitt az útjuk, amikor rabolni indultak) vagy egy oroszlán bömbölt, egészen megbolondultak, és kényszeríteni akartak a visszatérésre. Végül is itthagytak, és egészen egyedül maradtam ezen az elhagyott vidéken. Ez az állapot, ez az igazi Robinsonélet több mint másfél hónapig tartott. Vad roppant sok van; reggelenként hozzám jönnek a zebrák és a zsiráfok. Ragadozó is sok van... Az első oroszlánom, amit lőttem, óriási állat volt. A bőrét, sajnos, embereim (akkor még voltak embereim) elrontották. A második oroszlán, fiatal hím, belement a leopárdcsapdába. Ennél komoly veszedelemben forogtam, mert a csapdába egy vastag ág is beszorult. Amikor odamentem, kiszabadította lábát és támadott. Mondhatom, sokszor voltam komoly életveszélyben, de ezek leírásával nem untatom. Különben a hely valóságos eldorádó. Remek dolgok mennek most a Nemzeti Múzeumnak. Kár, hogy nincs elég munícióm, s embereim sem voltak..."

E paradicsomi állapotnak 1904 június 11.-én lesz vége, miután majdnem végzetes sebesülés éri egy oroszlántámadásban. A gyógyulási időt Moshiban illetve attól mintegy 60 km-re, a Kilimandzsáró északnyugati oldalán fekvő rombói protestáns misszióban tölti. Három hónap megy így veszendőbe, ezalatt letemai gyűjteménye tönkremegy. Írja: "Megsebesülésemből roppant sok károm van. Gyűjteményem, jegyzeteim nagyrészt elkallódtak, három hónapom elveszett"

Gyógyulás utáni terveiről így ír: "Az én célom a Kilimandzsáró környékét és a magas régiókat még egyszer átkutatni, hogy azután nyugat felé menjek. Eddig a folytonos eső és köd miatt nem verhettem fel tanyámat a magasban. Most még különben is nagyon gyenge vagyok. Vérem nincsen, estefelé majd megfagyok. Remélem, régi erőm majd lassan visszajön..."

Nyugat felé... Igaz csak jó pár év múlva, de terve megvalósul. Eljut afrikai életútjának legfontosabb, legpompásabb helyszínére a legendás Ruvána-sztyeppére. De ez már egy másik írás témája lesz...