Az első megpróbáltatások

2018.12.12

"Brit Kelet-Afrika kikötőjében Mombasában szálltam ki először Afrika földjére, arra a földrészre, melyen négy kirándulásom hosszú évei alatt sok leírhatatlanul szép percet, de még több gonosz órát és napot rejtegetett számomra. És ahová  most is - sok év múlva - álmaim visszavisznek, és ahová lelkem a felejthetetlen földrész varázslatos erejétől mindig visszavágyik."

Kittenberger 1903 január első felében érkezik meg Kilindibe Mombasa kikötőjébe. Az egy hetes hajóút alatt így ír benyomásairól: 

" Különben sok érdekes látványt nyújt a Vörös-tengeri utazás. Sűrű rajokban szöknek fel elemükből a repülőhalak, menekülve az őket űző rablóhalaktól. Sirályok többféle faja kíséri állandóan a hajót. Néha-néha felbukik egy nagy háromszögletes haluszony, a tenger tigrise, a cápa követi a hajót. ...Ha partot látunk, megint élettelen sivárságot, sárga, növényzet nélküli hegyeket pillantunk meg. Ez a szomorú pusztaság bizony nyomasztólag hat a kezdőre, aki talán már a trópusi buja növényzetről álmodozik.... Igazán nem érzünk semmi szomorúságot mikor Ádent elhagyjuk. az Indiai-óceán frissebb levegőjén, bár a hőség itt is nagy, szinte feléledünk....Harmadik.negyedik napon ünnepre készül a hajó. Az egyenlítőn halad át másnap. Neptunnak öltözött tengerész felavatja azokat akik először lépnek át az Equatoron. ... mint egy varázsszóra a megpillantott partokon nincs már sárga sivárság, hanem mindenütt dús növényzet üdíti fel  szemet. Karcsú kókuszpálmák, majd haragoszöld levelű mangóligetek, melyek mögül, mint egy őskori megkövesült maradvány, kiemelkedik egy-egy sok százados, lomb nélküli faóriás, a baobab, a majomkenyérfa. Elértük hajóutunk végcélját. Közép-kelet-Afrika ősrégi kikötővárosába Mombasába érkeztünk" 

Nincs egyedül. Damaszkin Arzén bácskai földbirtokossal érkezik Afrikába, ki könyvében (1905) a következőképpen ír Kittenberger "beszervezéséről":

"Barátom, Madarász Gyula dr., a Magyar Nemzeti Múzeum ornitológiai osztályának főnöke figyelmeztetett legelőször Kittenbergerre, aki Budapesten - mint szegény sorsú lévai iparosszülők fia - csak magánórák adásával tudta magát az iskolákon keresztülküzdeni. A természettudományokért lelkesült, és szabad óráiban kedvtelésből eltanulta az állatkikészítést. E szakban később olyan ügyességre tett szert, hogy alkalmazást kapott a múzeumban csekély havi fizetés mellett. Madarász dr. ajánlása után világos volt, hogy Kittenberger nagyon hasznos útitárs volna, de nekem kezdetben nem volt szándékom, sőt módom sem arra, hogy útitársat vigyek magammal. Továbbá azt sem tudtam, hogy meddig maradok Afrikában? Nem megyek-e onnan tovább? Végül lelkiismeret ellenes dolognak tartottam egy fiatalembert biztos - noha szerény - állásából magammal rántani a bizonytalanságba. De Madarász barátom nem tágított. Nem akarta a jó alkalmat elszalasztani, hogy egy jó gyűjtőt szerezhet a Nemzeti Múzeum számára. Hosszú tárgyalásokat folytattunk Szalay Imre dr.-ral, a múzeum igazgatójával, aki szintén ismerte Kittenbergert, és mindent megtett, hogy a dolgot nyélbe üssük. Végre abban állapodtunk meg, hogy a Múzeum felszereli Kittenbergert a szükséges eszközökkel, és szerződést köt vele a beküldendő gyűjteményekre.  De hát az útiköltség? Ennek megszerzésére az akkori kultuszminiszterhez fordultunk, de csakhamar sajnálatosan konstatáltuk, hogy a magyar tudományosság nem rendelkezik annyi és olyan rendeltetésű pénzalappal, amelynek terhére egy preparátor útiköltségét el lehetne számolni. Végül megtaláltuk a kibúvót: a miniszter egyévi szabadságot ad Kittenberger Kálmán néptanítónak, teljes fizetéssel, abból a célból, hogy mint gyűjtő, Afrikában szolgálja a magyar tudományt. Az egyévi fizetés körülbelül fedezte az útiköltséget, és így Madarász dr. nagy örömére minden akadályt sikerült elgördíteni. Igen ám! De arról egészen megfeledkeztünk, hogy gazda nélkül kötöttük meg a vásárt, mert Kittenberger mit sem gyanított az alkudozásunkról, amit az ő bőrére folytattunk. Telegrafáltunk tehát neki, hogy milyen feltételek alatt és mikor jöhet Afrikába. Még aznap megérkezett a rövid válasz: «Azonnal, bárminő feltételek alatt.» így jutott Kittenberger Kálmán a Kilimandzsáró vidékére, amelynek faunáját még ma is ernyedetlen szorgalommal és odaadással gyűjti a Magyar Nemzeti Múzeum számára."

Első afrikai utazásának állomása a Mombasától 300 km-re fekvő Moshi. Alaptervük egy hónapokra tervezett gyűjtő- és vadász expedíció volt mélyen a kontinens belsejébe. Nem világos azonban, hogy Moshi már az alaptervben is szerepelt vagy csak kényszer megálló volt. Kittenbergert - és később Damaszkint is - úgyszólván már a kontinensre való lépésekor elkapja a malária. Valószínűsíthető, hogy a felvidéki klímához szokott fiatal szervezet kevésbé volt ellenálló mint a napcserzette délvidéki Damaszkin ki csak jóval később betegedett meg

Elindulnak tehát Mombasszából a frissen kiépített Uganda Vasúton. Voiig jutnak ahol is a sínek véget érnek. A fennmaradó mintegy 150 km-t gyalog és szekereken teszik meg. Ekkor pillantja meg először a fenséges Kilimandzsárót, melynek a következő években rabjává válik. Első afrikai gyűjtő- és vadászútjának előkészületekor bizonyára készültek a munka helyszínére vonatkozó tervek, bár erre vonatkozó említést a szakirodalomban nem találtam. Sőt úgy tűnik, első útjának pontos állomásai csak afrikai tartózkodása alatt alakultak ki, annál is inkább, mivel eredetileg a kontinens belseje volt  cél Damaszkinnal. Mint említettem ebbéli terveit meghiúsítja a malária.    

Voitól Moshiig tartó karaván útjukról Damaszkin így írl:

"Szegény Kittenbergert annyira gyötörte a láz, hogy innen már nem bírták lábai tovább, és poggyász szekereken kellett a még hátralevő, körülbelül 30 kilométer utat megtennie. Tekintve, hogy ezek a kezdetleges szekerek helyenként a vízmosásokon csak támogatva, tolva juthatnak keresztül, képzelhető, hogy a szegény beteg mily kínokat szenvedett, míg Mosiban nyugalomhoz jutott. Lovakat az egész Kilimandzsáró vidékén fellépő cecelégy miatt nem tarthatnak, minden szekér elé hat-nyolc szamarat fognak. Minden ilyen szekérhez ugyanannyi tartalékszamár van kötve, s miután minden ilyen szállítmánnyal négy-öt szekér indul egyszerre, képzelhető, ily nagyszámú csacsikaraván mily hajszolással és ordítozással halad előre. De úgy látszik, a szegény csacsiknak is nagy része a mérges légy szúrásának esik áldozatul, amint azt a Mosiig vivő út mellett heverő csontvázaik, a nemritkán tűrhetetlen dögszag és végre a száz meg száz dögkeselyű bizonyítják. Mindezt a szegény betegnek éreznie, látnia és hallania kellett!"

Január 15.-e és 25.-e között minden bizonnyal megérkeznek Moshiba. A katonai erődítménybe kapnak helyet. Itt ismerkedik meg Meimarídisszel, kivel évekre szóló barátságot köt s kinek ültetvényén hetekig lábadozik, miközben gyűjteni kezd. Rendelkezésünkre álló első gyűjtési adat február 26.-a Kiboshó. Ebből látszik, már van olyan jó erőben, hogy viszonylag messzi gyűjtőutakat tegyen.

(Meimarídisz görög ültetvényes és kereskedő. Valószínűleg ő az a görög, kitől megvásárolja a C. G. Schillings által elárverezett első és második mauserjét. Erre a Kilimandzsárótól Nagymarosig c. könyvében utal. Meimarídisz többször segíti át a fiatal Kittenbergert kezdeti megpróbáltatásain, többek között az 1904-es oroszlánkalamitás követő gyógyulási időszakban.)

A moshii katonai erődítmény látképe és belső udvara:

Ekkor többször jut el Kiboshóba, mely Moshitól mintegy 10 km-re északnyugatra fekszik. Lábadozási ideje alatt heteket tölt el az itt működő katolikus missziónál. Itt, a Kilimandzsáró lábánál lövi első elefántját is. 


Moshii tartózkodásának lényeges epizódja, mikor C. G. Schillings, - feltehetően februárban - több hónapja tartó vadászexpedíciójának zárásaként megérkezik az erődítménybe, hogy szafarijának felszerelését elárvereztesse. Ekkor jut hozzá egy Mauserhez, mely még nem azonos az oroszlánkalamitás alkalmával megsérült, elhíresült puskával. (erről a történetről a MAUSER oldalon olvashat)

Amikor Damaszkin öt hónap múlva (feltehetően júniusban) visszatér Kittenbergert újból betegen találja. Erről így ír:

"Este találkoztam Kittyvel. Szegény ismét maláriában szenved. Azért nem töltötte tétlenül az időt. A Nemzeti Múzeum számára két hatalmas láda állt elszállításra készen a Kilimandzsáró vidékén gyűjtött madarakkal, lepkékkel, rovarokkal tele. A kiszuáhili nyelvet már folyékonyán beszéli. Kitartását a malária dacára sem vesztette el, sőt vasszorgalommal tanulja a mászai nyelvet, mert azon a vidéken is akar gyűjteni. Nagyon szeretné még a középafrikai nagy tavakat fölkeresni, hogy ezeknek faunájával is gazdagítsa a múzeumot."

A levélből kiderül tehát, hogy fáradhatatlanul gyűjt a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Ebből az időszakból a következő adatok állnak rendelkezésünkre (a feltüntetett dátumok és helyszínek, nem csak gyűjtési adatok, hanem a szakirodalomban megtalálható összes hivatkozást tartalmazzák. Reményeim szerint a kutatás során ezek az adatok folyamatosan bővülni fognak)

1903 febr. 26 Kibosho 1903 márc. 1 Kibosho 1903 márc. 5 Kibosho 1903 márc. 6 Kibosho 1903 márc. 15 Kibosho 1903 márc. 21 Kibosho 1903 ápr. 14 Kibosho 1903 ápr. 17 Kibosho 1903 ápr. 28 Massai sztyeppe 1903 jún. 24 Moshi 1903 jún. 28 Moshi 1903 júl. 11 Moshi 

és az ezt követő időszak adatai: 

 1903 szept 11 Kibosho 1903 okt. 21 Jippe-tó 1903 Kindi 1903 Voi 1903 dec. Daryama 1903 dec. 24 Lettema

1. Letema-hegyek 2. Arusha-Chini 3. Moshi 4. Kibosho 5. Maszái sztyeppe 6. Kindi

A következő időszakban újra a Kilimandzsáró lábánál, az alsó régiókban gyűjt. Moshi csupán bázis szerepet tölt be, ahová rendszeresen visszajár. Valószínű, hogy 1903 nyarán vagy kora őszén jut el először a Moshitól délnyugatra elterülő Letema-hegyekhez. A csodálatos vadbőség és a madárvilág sokszínűsége lesz az oka, hogy decemberben visszatérjen ide, és felépítse első állandó gyűjtőcampjét. (a letemai campről a LEGENDÁS HELYEK oldalon olvashat) 


2019. 01. 03. Kiegészítés

Valószínűleg 1903 tavaszán indul első hosszabb vadász- és gyűjtőútjára, mely a Meru hegytől északra fekvő nátrontavakhoz vezetett. Ezen útja során érinti a Mariti-hegyeket is.