Dr. Szlávi Kornél

2019.04.08

  A Bács-Bodrog vármegyei Szabadkán  született  1879. október 25-én. 

 Alsó- és középiskoláit Újvidéken jogi tanulmányait Budapesten végezte. Ezt követően édesapja mellett közjegyzőhelyettesként működött Újvidéken. Az első világháborúban mint hadnagy, egy évig teljesített szolgálatot. 1919-ben kiutasították Jugoszláviából, ekkor Budapestre költözött, ahol hat évig lakott. 1925-ben az általa annyira szeretett Duna partjára, Mohácsra nevezték ki, mint közjegyzőt. A Mohácson eltöltött évek alatt sokszor járt a Sellyei-uradalom ártéri, mocsaras erdeibe, s itt szarvasra, őzre. vaddisznóra vadászott, ugyanakkor gyakran űzte a horgászat sportját is. Idővel Villányban bérelt magának vadászterületet, ahová motorkerékpáron járt. 1938-tól kezdve éveken keresztül vissza-visszajárt Újvidékre a Fruska-gora aljába, ifjúkorának kedvelt helyszínére. 

  Dr. Szlávi Komél a Délvidék és az Al-Duna ősrétjeinek természetrajongó, madárkutató vadásza volt, aki gyermekkorában még láthatta a titeli, löki, zsabjai, mosorini és főképpen az újvidéki ősréteket és lápokat. Itt kezdett el vadászni, tojást szedni s közben madármegfigyeléseket végezni, később pedig fényképezni. 

  Az 1890-es évektől kezdve gyakran vadászott fürjekre Bácska, Torontál és Temes vármegyék déli részén, a fürjek "klasszikus hazájában", ahol nagy számban költöttek és tömegesen vonultak. Érzékeltetve a mennyiséget - egyik írásában - az alábbiakat közölte: "Legszebb fürjezéseket a Tiszatorok mindkét oldalán élveztük, ahol napi 30-50-es átlagot még a közepes lövő is összeszedett augusztus 10-étől szeptember 10-éig. Jobb lövő, jó kutyával egy nyáron 500-1000 darabot lőhetett". Szlávi a fürjet mindig vizslával - legtöbbször pointerrel - vadászta, búza- és kötéstartókon, a napnyugtát megelőző órákban. 

 Élvezettel vadászott vadkacsára, szárcsára. sárszalonkára, ragadozó madarakra, s ugyanakkor a madárvilág kiváló ismerője volt. Éppen ezért mindig azt vallotta és hirdette, hogy "A vérbeli vadász nem elégszik meg azzal, ha a hétköznapi- vadat megismeri, vadkacsát csak kétfélét: tőkéset és csörgőt, ragadozó madarat kétfélét: nagyot (sas) és kicsit (vércse), s a kánya, karvaly, héja, sólyom, ölyv elnevezéseket szemrebbenés nélkül alkalmazza -tetszés szerint az eléje került ragadozó madarakra". 

  1896-ban küldte be első megfigyeléseit a Herman Ottó vezette Magyar Ornitológiai Központba, miután ugyanazon év május 14-én először hatolt be barátaival az újvidéki Nagyrét - akkor még páratlanul gazdag - gémtelepére. 1898-ban személyesen is felkereste az intézetet, ahol régebbi ismerősként üdvözölte a szintén bácskai születésű Schenk Jakabot. 

  1899-ben részt vett az ornitológusok nagygyűlésén Szarajevóban. Később az ifjúkorában összeszedett tojásgyűjtemé­nyét a Magyar Madártani Intézetnek ajándékozta. 

  Szlávi Komél remekül író vadász és nagyszerű fényképész volt, oszlopos tagja a kittenbergeri "Nimród" kiváló szakemberekből álló gárdájának. Legtöbb írása, tudósítása és fotója az 1920-as években jelent meg. A 30-as évek közepétől - néhány apróbb tudósítás és kisebb cikk kivételével - egyre kevesebbet hallatott magáról. Állandó tudósítója volt az "Aquila" című madártani folyóiratnak is. Írásain érződik a magabiztos tudás fölénye, precíz, pontos és hiteles! Természetképei, leírásai olvasmányosak, írásaihoz a témát gyakorta naplójából merítette, amelyet 1895-től 1948 májusá­ig vezetett. Abból a naplóból, amelyben több mint egy félszázad minden őrömét, keserűségét és munkáját megörökített, írásban és részben képekben is. 

  1947 tavaszán megbetegedett, kórházba került. Szerencsére rövidesen felépült és újra sétálgatott "Isten szabad ege alatt". Sétálgatott, ugyanis puskáját már 1944-ben kivették a kezéből. Naplójának utolsó bejegyzéseként 1948. május 9-én a következőket írta: "Szőlőmben hallottam először méhészmadarakat. U.ott barnakánja nagyon jár a csibékre..." 1948. június 20-án hunyt el. A mohácsi temetőben helyezték örök nyugalomra. 

  Dr. Szlávi Kornél beírta nevét a magyar vadászati és madártani irodalomba. Élete példaként állhat minden magyar vadász és vadászornitológus előtt. "Örök emléket állított magának az aldunai és a Száva menti ősmocsarak életének hú le­írásával és képekben való megörökitésé­vel..." 

(forrás: Magyar Vadászlap, 5. évfolyam 1. szám)

  Kittenberger és Szlávi jó barátságára világít rá az a két levél, mely Komáromy Attila gyűjteményéből került hozzám. A Szlávi által 1929-ben - az Afrikában tartózkodó Kittenbergerhez - írt, sajátos fanyar humorral fűszerezett levelei ma már igazi kultúrtörténeti csemegének számítanak. Meglepően bátor szókimondással ecseteli a kor vadászati médiumainak egymáshoz való feszülését, természetesen saját nézőpontból szemlélve azokat. 

  Sajnos a válaszlevelek hollétéről egyelőre nincs tudomásom, de bízom benne, hogy valahol, valamikor felbukkannak majd...


Első levél (1929. I. 13.): 

    Kedves Kálmán!

  Szíves soraidnak nagyon megörültem. Tegnap érkeztek. Elég sokáig tartott Dwole-ből /a fene tudja, hol van az a fészek?/ dec. 16-tól a tegnapi napig. Sietek rájuk válaszolni. Nem tudom ugyan, hogy meddig maradtok odalent, de biztosra veszem, hogy ezek a soraim még ott találnak.

  Levelednek tartalma nagyon érdekelt, Azt ismételten átolvastam kérődző módjára, hogy legcsekélyebb része se kerülje el figyelmemet. Ellenben szégyen-ide szégyen-oda - Dwolét sehol sem találtam. No majd ha hazajössz, megmondod. Leveledből látszik, hogy fáradt és lehangolt voltál, s onnan a pesszimista hangulat. Remélhetőleg azóta hangulatod az elért eredmények megjavították. -

  Itthon égbe kiáltó újság nincsen. Részemről elkövettem a század legnagyobb marhaságát: megfogadtam, hogy három hónapig nem iszom. Fogadásomat persze megtartom, de annak lejártakor azonnal meg fogom fogadni, hogy soha többé nem fogom megfogadni, hogy nem iszom szesz(e)t.

  Amennyiben érdekelnek a konstruktív hülyeségek és szemtelenkedések, úgy mellékelek egy bokrétára valót: M. Vadászújság 928. dec. 10. Szerkesztői üzenet: V. J. Kereki. "Most egész bátran fordulhat a másikhoz is, mert 6 hónapig Nadler Herbert fogja szerkeszteni, akinek úri születése, főiskolai végzettsége garancia rá, hogy nem lesz része a panaszlott afrikai modorban." - Eddig a sz. üzenet - Elég csinos mi! Hallom Nadler maga mutatta nevetve az öreg Vállasnak. Hát ez szemtelenség! - Ugyanez oldalon olvastam azt a "szomorú és korunkra jellemző hírt", hogy Ötvös Balázs "hazánk egyik legnagyobb készültségű vadászati szakírója és talán legelső vizslaszakértője" Romániába ment. - Eddig a hír. Részemről hála Istennek! 

  Takács legújabb vesszőparipája a harc a "Magnum" és "Halger" lövedékek ellen, ezzel tölti a lapot és harcol mint a manchai lovag  a szélmalom ellen.-

  Nem utolsó végül az idei számban elkövetett cikk: "A Nagyvadász álma" sem, melyben Takách írja: "Afrika izzó steppéire sohse kívánkoztam. Gulyákban legelő antilopjai, zebraménesei, ártatlan zsiráfjai, elefántjai, rinói, oroszlánjai nem tudták felkelteni vágyakozásomat. Nem mondom, hogy elmennék, ha államköltségen kiküldenének, de érzem, hogy érdeklődésemet a párduc és bivaly tudnák lekötni, /bár mint trófeát többre becsülöm az ázsiai vizibivaly szarvát/ s más vadra csak világrekord reményében tennék lövést. " Tovább aztán: "Az 500 grammos őzagancsot többre becsülöm egy tucat antilopszarvnál, a 10 kilós szarvasagancsot ugyanannyi oroszlánnál és a 30 kilós jávor lapátit Afrika összes vadjainál" tovább nem citálok. A marhaságból elég ennyi! Megelevenedik az extra Hungariam non est vita etc. kora és "bölcsessége".

  No aztán ír folytatásokban Kő barátunk egy cikknek formált hülyeséget, melyben Afrikáról is van szó. Node illet! /Akarom mondani: ijet./

  A napokban kaptam a Kárpáti Vadász egy mutatványszámát. Ennyi sajtóhibát egy rakáson még sohase láttam. Olyan mint egy csinos nő fésületlenül. 

  Itt mostanában nagy hidegek járnak /15-19 fok/ s lejárván a körvadászatok ideje már csak a szegény rókát szekirtozhatjuk. /Legközelebb én is írok egy cikkelyt, hogy egy szép kormos rókát többre becsülök másfél sakálnál. /Node elég a viccből! 

  Ha már nem mehettem Afrikába, rendeltem magamnak egy tucat könyvet liverpooli antiquáriusomnál, s most azokat legelészem nagy élvezettel. - Újságom meg annyi van (Field, Wild & Hund stb./ hogy állandóan restanciában vagyok. -

  Irén, Méci s a legújabb "családi vadász" Pubsi üdvözletüket küldik!

           Én pedig sokszor üdvözöllek

                                                                                                       Kornél

Szegény Szokolay Bundi karácsony előtti napon meghalt!


Második levél (1929. II. 17.):

   

Kedves Barátom!

   Ilyen hideg telünk már régen nem volt. - Állítólag ilyen minimumot Budapesten még nem mértek. - Vonatok befagyva és elakadva, autóbuszjáratok megszüntetve stb. ez a mottó. - Sőt most már-hogy a szénnel spóroljanak - egyes vonatjáratokat is kezdenek beszüntetni. - Természetes, hogy a stílszerűség kedvéért én is őrzöm a szobát - két hét óta. - A dolog azonban nem tragikus: némi nátha, gége katarus és rekedtség. - Jónak láttam azonban ilyen spanyolos időben nem tréfálni. -

  Ülök tehát szobámban és olvasom Blayney Percival barátunknak könyveit s Rátok gondolok. Húsz vagy legfeljebb 30 év múlva ugyanis minden mindegy lesz, s majd akkor Ábrahám kebeléről visszanézve reflexióim úgyis abban fognak kicsúcsosodni, hogy marha voltam t. i., hogy nem mentem el soha életemben Afrikába. Hát ilyen az ember. A hülyeségek láncolatát ott kezdi meg, amikor megházasodik. Ezzel a világért sem akarom azt mondani, hogy talán az én házasságom ne tartoznék a sikerültek közé, - node az ecet mindig ecet marad. S így a házasság is megmarad minden körülmények között egy magunkfajta gondolkodású embernél a szabad elhatározást korlátozó koloncnak. - Maradnak a könyvek. - 

  Nimródi berkekben újság nincsen. - A lapnak semmi baja. Ezzel a világért sem akarom azt mondani, hogy csak teng-leng. Ugyanis Zsidely öcsénk nagy ambícióval csinálja dolgait s hiába: Maderspach csak Maderspach marad. Ezt az embert mindenki szereti. - A többi segítő erő is jól megállja a helyét. -

  Az ellentétes berkekben semmi különösebb újság nincsen. Kővári barátunk folytatólagosan ír "Lefington úr" afrikai kalandjairól. De olyan sületlenségeket, hogy csodálom Takáchot, hogy beleteszi a lapba. - Ezzel akarják talán diszkreditálni az afrikai vadászatot mint olyat? Majd magukat fogják diszkreditálni és lehetetlenné tenni.

  A hónap elején fenn voltam Budapesten /hivatalos dologban/ s meglátogattam az öreg Vállast is. Nagyon megörültünk egymásnak s természetesen leginkább Rólad és a "lapról" beszélgettünk. Úgy volt, hogy az öreget még egyszer felkeresem, de bizony nem jutottam hozzá. -

  Vadászatilag itthon t. i. Magyarországon/ teljes a szélcsend. január végén még egy-két fácánkakast sikerült "szerezni", nomeg a hideg és hó által "megszelídített" vadlibák közül is néhányat, s ezzel vége is volt a mulatságnak. - Szerettem volna kijárni rókalukakat revideálni foxival, de közbejött megfázásom és betegségem. - Node remélhetőleg egy héten belül kutya bajom sem lesz.-

  Hogy vagytok és mit csináltok? Halvány ideám sincs, hogy mikor kerültök haza. Vállastól kérdeztem, hogy van e hír Rólatok, de ő sem kapott már régóta levelet. 

  A viszontlátás reményében szívből üdvözöl  a régi barátsággal

                                                                                                    Kornél