Egy állatszállítás története

2019.07.28

Kötelezettség vállalás - Nehéz szavak, melyek az embert hajtják, űzik előre még a legkilátástalanabb időkben is. Folyton keresi, kutatja a lehetőségeket, hogy milyen módon tudja teljesíteni ígéreteit. Megfelelni másoknak és még inkább saját magának óriási teher, mely csak az akadályok fogcsikorgató leküzdésével tűnik el, visszahagyva a teljesítési folyamat  - rossz emlékeiből összeálló - árnytömegét.  

A teljesíteni vágyás alapvető emberi tulajdonság és a kötelezettség vállalás sem kell, hogy ily drámai módon hasson az emberre. Alapesetbe. Ha a teljesítéshez szükséges feltételek rendelkezésre állnak.  Ellenkező esetben előtérbe kerül az emberi leleményesség és kreativitás.  

Kittenbergernek sem hullott ölébe a siker. Kis túlzással ugyan, de semmi sem hullott az ölébe. A teljesítéshez szükséges feltételek, mindegyikéért keményen meg kellett dolgoznia. Véleményem szerint az ő esetében a megfelelési kényszer azonban igen túlzó volt, mely alaposan kikezdte érzékeny lelkivilágát és gyenge idegeit. (ez a téma azonban már egy másik iromány tárgyát képezhetné) 

Mondanom sem kell, hogy Kittenberger kötelezettség vállalásának alapvető hátráltatója a folyamatos pénzhiány volt. Korábbi írásaimban már foglalkoztam azokkal a lehetőségekkel, melyeket kihasználva próbálta javítani anyagi helyzetét. Ezek közül az élőállat eladás volt az egyik legkifizetődőbb módszer. Első látásra talán nem is tűnik, olyan nehéz feladatnak, hiszen a Ruvána-sztyeppén hemzseg a vad, az európai állatkertek pedig tárt karokkal várják az oly kívánatos afrikai élőállatokból összeállított gyűjteményeket. Tehát kereslet bőven lenne rá. 

Ne feledjük azonban, hogy a XX. sz. elején járunk. Az élőállat befogásnak még nincsenek hagyományai és nincsenek a mai értelembe vett kifinomult módszerei és eszközrendszere sem. Tapasztalat híján a befogott állatok nemhogy a következő napot nem érték meg, de sokszor a befogást követő pár órán belül elpusztultak. 

Vizsgáljuk meg az állatbefogás problémáját részletesebben, hogy jobban megérthessük ezen írás eredeti témáját:

Befogás:

A mai módszertől alapvetően abba tért el, hogy nem használtak még altató-kábító lövedéket. A kiszemelt állatot vagy puszta kézzel fogták meg, mint például a kilőtt anyja mellett álldogáló vagy dühösen támadó párhetes orrszarvú borjút, vagy olyan csapdázási módszert alkalmaztak, ahol a csordát meghajtva tömegesen tudták azokat megfogni. Ezek a sztyeppi területen felállított pár száz méter hosszú hurokhálók, melybe belerohanva a vad nem tudott abból kiszabadulni. Persze ilyenkor is puszta kézzel kellett azokat kiszabadítani, melyek java részét - az idősebbeket - elengedték és csak a fiatalokat vitték a táborhelyre. A felnőtt jószágokkal még abban az esetben sem kísérleteztek, ha azokat - pl. kisebb testű gazellák, antilopok -  kézzel a táborba tudták volna szállítani. A felnőtt egyedek ugyanis jóval érzékenyebbek a stresszhelyzetre, mint a fiatalok, és valószínűleg órákon belül elpusztulnának a zárt, idegen helyen. 

A puszta kézzel befogott kis orrszarvú kemény ellenfél, melynek befogása során komoly sebesüléseket szenvedhedtek. Elsődleges kívánalom a rátermett emberekből álló jól összeszokott csapat, így a hibázási lehetőség a minimálisra csökkenthető.

Használtak még különböző vas- és réz csapdákat, ásott vermeket, melyeket kizárólag ragadozók fogására alkalmaztak. Ezekkel a helyszínen végeztek is.   


Tartás:

A kis állatokból álló menazsériák fenntartásának legnagyobb problémája azok táplálása volt. A pár hetes apróságok kezdetben csak tejet fogyasztottak. A tej mint alapvető táplálék folyamatosan, nagy mennyiségben kellet, hogy rendelkezésre álljon. Erre szolgált a környező törzsektől - többnyire csere útján - beszerzett és fenntartott szarvasmarha állomány. Hogy Kittenberger milyen módszerekkel, milyen csereárúval jutott ezekhez az állatokhoz, egy korábbi bejegyzésemben már leírtam. Nem volt könnyű dolog ez sem.

Tudvalévő, hogy a kapott tej összetétele más volt mint az addig megszokott. Ezért a fiatal állatok, az egyszerre megváltozott táplálékra többnyire nem reagáltak jól. Gyakori volt a hasmenéses, emésztési problémákkal küszködő kis állat, melyek pár nap alatt el is pusztultak. Ritkábban, - főleg az idősebbek - ha átvészelték ezt a kritikus időszakot már megmaradtak. A növényevők tartásához azonban a jó minőségű széna elsődleges kívánalom volt. Ez pedig biztos forrást, megfelelő tárolóhelyiséget és lelkiismeretes kiszolgáló személyzetet kívánt.   

A cseperedő állatokat - elsősorban a rossz tartási és takarmányozási lehetőségek miatt - vírusos vagy bakteriális betegségek támadták meg, mely ellen egyáltalán nem vagy csak kezdetleges módszerekkel tudtak védekezni. A beteg állatokat egyszerűen kiszanálták az állományból, csak az értékesebbet próbálták menteni. Így például Kittenberger az eladásra szánt kis rhinó beteg fülét ún. Peru-balzsammal  kezelte, sikertelenül. 

Kittenberger esetében óriási probléma volt, hogy 1911 őszén (tehát nem csak indulásuk előtt) állományában kiütött a marhapestis, mely egész állatbefogó vállalkozást veszélybe sodorta.


Szállítás:

Az eladásra szánt állatokat nagy létszámú karavánokkal szállították az átvevőhelyre. Kellett a nagy embert tömeg, hiszen a települések közötti többnapos menetelés során az állatokat takarmányozni, itatni szükséges volt. A fogyatkozó készleteket a következő megállóhelyen, ha tudták feltöltötték. Előfordult, hogy az érintett településen nem volt kapható semmi, ilyenkor odébbálltak bízva abban, hogy máshol nagyobb szerencsével járnak. Ha a szárazföldi menetelést vízi úton folytatták, a kikötőben a le- és felrakodás maximális figyelmet igénylő, hosszú procedúráját kellett levezényelniük. Előfordult, hogy az utazás során ötször-hatszor is át kellett rakodniuk egyik vízi járműről a másikra. Az állatokkal teli ketrecek, a takarmány és egyéb kiszolgáló eszköz mozgatása előre megtervezett, pontos, precíz munkát kívánt. 

Nem ritkán több hetes menetelést követően érkeztek meg az átvevő helyre, ahol a megbízó kifizette az állatokért járó összeget. Ezt követően a karaván visszatért kiindulási helyére, mely legalább annyi ideig tartott mint az idefelé vezető út. 


Egy állatszállítás története

Kittenberger, felismerve az élőállat befogásban rejlő üzleti lehetőséget, a Ruvána-sztyeppén eltöltött közel két év során többször próbálkozott a "kívánatos" afrikai állatfajokból származó egyedek befogásával és eladásával. A "kívánatos" szóban rejlik eme dolog különlegessége, mert nem ám a tömegfajok (antilopok, gazellák, zebrák) érdekelték a nyugat-európai üzletembereket (kik saját maguk is továbbadták a megvásárolt állatokat az állatkeretek számára), hanem éppen a nehezen megfogható és tartható, de a köznép számára érdekesebb állatok. Ezek az orrszarvú, zsiráf, nagymacskák, strucc, sőt a gorilla is. 

Kittenberger többszöri próbálkozása ellenére - ez idő alatt - egyetlen egy kisállat eladásáról tudunk, mely bizonyíthatóan sikerrel zárult. 


Torum a kis orrszarvú 1910 augusztusában került Kittenberger hatalmas állatbefogó táborába. A táplálékváltás problémájával küszködő kis állat még három hónap múlva sem került olyan állapotba, hogy szállítható legyen.

1910. november 8.

"Torum, a kis faru még rosszabbul van mint tegnap, már alig áll a lábán. Még egy-két nap, s azt hiszem - bár most szeretnék rossz jós lenni - vége! Hihetetlen! Három hosszú hónapon át gondoztam s miatta elhanyagolok minden mást s íme, mikor Nairobiba akarom vinni, döglődik. Ma különben a kormányzó sürgönyileg engedélyezett két másik rhino fogását. Ez is valami..."

Hogy a kis állat szállítható állapotba kerüljön még másfél hónapra volt szükség. 

1910 december 14.-én indultak el a Tirina-campből Nairobiba, mely utazás oda-vissza éppen másfél hónapig tartott, s mely idő alatt közel 1000 km-t tettek meg!

E hatalmas út történéseit most első kézből tudhatjuk meg, mesélje el azt naplójának bejegyzései:


Tirina-camp - 1910. december 14.

Útra készen állok! Furcsa mód szívszorongva nézek az út elé. Oly formán, mint a játékos, ki mindenét egy lapra tette fel. - Hej mzuru! Kis jimelát elhozták, bíz azon meglátszik, hogy kevés tejet kapott. Szörnyen vad és azért lemondtam arról, hogy magammal vigyem. Pedig itt hagyni is veszedelmes dolog, mert a négerre tudvalevőleg nem lehet bízni semmit. Pedig - kivált a kedves kis gnút - igen sajnálnám, ha valami baj érné. Este búcsúzni voltam Tirina partjától, de semmit sem láttam.


Kadutu szultán - 1910. december 15.

Bilaszuha ellépett, ez volt a hajnali újság. Négy órakor keltünk fel, de a nap már felbukkant, mire útra keltünk. Sok baj volt a kis rhinóval. Kiakart ugrani a hordhintójából, tehát letettettem és hagytam őt egészen Matirigóig kutyagolni. Ott aztán a kosárba küldtem Magotót is, s így egy kissé lecsillapult, de néha-néha sírt, s akkor dühöngött is.

A kedves kis gnú gyalog tette meg az utat. Soha ily kedves, kezes jószágot mint ez.  ... Kadutunál élénken fogadták a kis menazsériát, a msenziknek leginkább a kis gnú tetszett. - Lefekvéshez készültem, mikor egy msenzi egy kis földimalacot hozott. Végtelenül kedves fickó. Nagyon örülnék, ha életben tudnánk tartani.


Mugana - 1910. december 16.

Nem gondoltam volna, hogy itt ma tábort verünk, de Kirongozinál semmit sem lehetett kapni, ezért kényszerültem rá ily nagy út megtételére. Sajnos itt sincs elegendő tej, a kis faru máris hasmenéses.

A kis földimalac alig tartható életben. Ugyan egy-kétszer kiöltötte nyelvét a termitákra, de többet nem evett. Tejet nem akar inni, hát teáskanállal öltögetjük belé. Végtelenül érdekes mozdulatai vannak. Ha ásni kezd, úgy a hátsó lábára áll és farkára támaszkodik. Ha aludni akar, úgy a hátsó lábaira állva, fejét erősen lehajtja lábai közé veszi, s aztán fölhemperedik. Folyton kaparódzik, de volt is rajta kullancs, bolha elég. Ha megfogjuk, hogy tejjel etessük, akkor csecsemősíráshoz hasonló sivalkodásban tör ki.


Nyiavanyi - 1910. december 18.

Ma tizennyolcadika van és nem tizenhetedike, valahol elbumliztam egy napot. Azt hittem, hogy a kis földimalac nem éri meg a holnapot. No de elég érdekes megfigyelés tettem rajta, mert üritkezésnél úgy kapar mint a rhino. Végre kaptam egy *dhaut, tehát folytathatjuk az utat.

* vitorlás, bárka


Schirati (kikötőváros szerk.) - 1910. december 19.

Hát itt volnánk, fene sok a dolog. Nem tudom, mikor leszek készen. 


1910. december 20.

Egész nap pakkolás és részben nap ellopás.


1910. december 21.

A mai nap épp olyan mint a tegnapi. Neruda mégsem küldött detonátort, a gyutacsok a misszióé voltak. Pandasáró állítólag igen rosszul van* még most is.


1910. december 22.

Sándornak küldendő dolgok egy részét már elpakkoltuk. A rhino szarvakat 415 rúpiáért adtam el.


1910. december 28.

Ma már a gőzhajót vártam, de - hála - nem jött meg, mert még nagyon sok a pakkolni való. Úgy látom, rhinómmal sok baj lesz, egy idő óta nagyon vad.


Nyanza (értsd: Viktória-Nyanza  szerk.) fedélzetén, Karungu - 1910. december 29.

Aránylag simán ment a fölrakodás. Ez a faru "se hideg, se meleg". Bár már eladtam volna. Ráadásul rém sokat kellett érte fizetnem, 134 rúpiát (t.i. vámot szerk.).


Kisumu - 1910. december 31.

Itt volnék... Fene indus se a telegrammot nem adta fel idejekorán, se a tejről nem gondoskodott. Kell most sürgönyözött, alighanem kergetni fogjuk egymást. Óriási összeget kellett vámért fizetni.


Nairobi - 1911. január 3.

Tegnap, ahogy Lamonunál leugrottam a kompról, szemben találtam magamat dr. Kell-lel, ki a kis rhinót azonnal átvette és ki is fizette. Kevesebbet, mint amire számítottam, 2234 rúpiát, de - hála - végre túladtam rajta. Nairobiban a hotelek tömve vannak, s így a Grandban voltam kénytelen szobát nyittatni. Minden fene drága.


Kisumu - 1911. január 10.

Ide tegnap jöttem vissza. Hajónk csak 14.-én indul, szóval elég időnk van az unatkozásra, bár tenni való volna elég.


Mgavo - 1911. január 27.

Január 25.-én indultam el Schiratiból. Gyalázatos utunk volt, majd a Nyanzába vesztünk a Mara torkolat előtt. 26-án este érkeztem meg Nyavanyiba. Éjjel ütöttem fel a sátrat a Lerkel-bóma előtt, hol már egy adventista tanyázott. Osmani csakugyan beszélt elefántokról még ürüléket is mutatott. Iregiben tanyáznak a pompás mocsarakban. (Üregi, szultán Manióba).

Mgavo állítása szerint itt megint sok a bivaly. Így gróf Movumerunál bivalyozással próbálkoztam.

Tanyámról semmi hír. Éjjel nem tudtam aludni valami nyugtalanság gyötört. Reggel meg is találtam az okát. Az egész boy-banda, - persze előleggel - megugrott.


Kirongozi - 1911. január 28.

Baj nem jár magányosan. Az elszökött horda elvitt minden elvihetőt, és eltört mindent, ami üveg. Aztán a bivalyok is már kilenc napja Mgavóhoz hurcolkodtak. Szóval az is hiábavaló volt. Nem tudom mi tévő legyek, esetleg Muanzába megyek.


Kadutu szultán - 1911. január 29.

Nem rózsásak a kilátások. Éjjel óriási zápor kaptunk, ráadásul nyavalyás lettem újra, így csak délben keltem fel. Najsebva sem jött el; embereket sem kaptam. Tanyámból megint rossz hírek érkeznek. Próbáltam tehenekre alkudni, de nem akartak szóba állni velem.


1911. január 30.

A vén szamár Najsebva is megérkezett. Persze nincs köszönet benne. Semmit sem csinált, az embereim meg elszöktek. Még a jó Csandáró is. Hát ez volna az újság. Kadutuval nem lehet beszélni; tökrészeg.


Tirina camp - 1911. január 31.

Itt vagyok, de nagyon fáradt, törődött lettem. Tehát csak holnap bővebben. 



Szállítási útvonal térképi ábrázolása

A szállítási útvonal térképi ábrázolása során a szokásos problémákkal kellett megküzdeni. A kéziratban rosszul olvasható lokalitások beazonosítására az eddig jól bevált módszereket alkalmaztam, mely módszerekről az alábbi linken olvashatnak, így ezeket itt nem részletezem:


Az alábbi táblázatban összefoglalva tekinthetik meg az érintett objektumokat:


Amit a felsoroltakról tudni kell:

1. Kadutu és valószínűleg Mgavó személyek, így földrajzi elhelyezkedésük egyenlőre nem ismert.

2. Nyavanyi vagy Nyiavanyi vagy Nyavangi (Kittenberger többféleképpen írja) a Mara-folyó partján elhelyezkedő település, mely település nevet ilyen formában nem találtam. Hasonló hangzású, és a kérdéses körzetben fekvő mai település Nawagi. Hogy ez a település megegyezik e Nyavanyival még további tisztázásra vár.

3. Kikötő települések: Schirati (Német Kelet-Afrika), Karungu, Kisumu (Brit Kelet-Afrika). Mivel ekkor határátlépés történik vámot kell fizetnie. 

4. Kirongozi: alapesetben a nyomkövetőt illették ilyen elnevezéssel. Kittenberger ebben az esetben lokalitásként használja, nem kizárt azonban, hogy ez is személyhez köthető név. 

5. Lamono: valószínűleg Nairobi bizonyos körzetét, kerületét nevezték így.

6. Mugana: a térképi ábrázoláson is jól érzékelhető a kitérő erre a településre. Eltér az útvonal irányától.

A felsorolt problémák ellenére úgy gondolom érdemes térképen ábrázolni a szállítási útvonalat, ha másért nem, hogy legalább érzékelhessük eme utazás roppant nagyságát:


A   M   R   I    Y A    M   U   N   G   U