Oliondó                        "Ante diem natus, ante diem mortuorum"

2019.02.13

Kittenberger könyveinek alapját naplói szolgáltatták. Az ezekben szereplő többnyire száraz, "naplószerű" feljegyzések, könyveiben vállnak élettől duzzadó olvasmányos írásokká. Nem csoda, ha így van, hiszen vagy esténként egész napos menetelés után gyertyafénynél, vagy napközben ezernyi más tennivaló mellett vetette papírra az előző napi eseményeket. 

A kutató számára azonban maga a Kánaán egy ilyen napló, mely millió egyéb információt tartalmaz, melyek a könyvben valamilyen oknál fogva nem szerepelnek. Bár ezen feljegyzések többnyire csupán a napi történések közlésére vonatkoznak, mégis néha-néha elbújik közöttük egy-egy igen izgalmas, szenvedélyes vagy szívszorító történet, mely a könyvbe valamiért nem került bele, s melyek ha halványan, de megvilágítják Kittenberger másik arcát is.   

/Az alábbi történetet változtatás nélkül (beleértve a külalaki megjelenést és a helyesírást) a tulajdonos engedélyével adom közre!/


1911. szept. 26. (vasárnap)

Ma egy bolond véletlen folytán már d.u. ½ 1 h sátramnál voltam, kicsinyben múlt, hogy azonnal nem kezdtem meg a napló írást. Ez a körülmény eléggé mutatja a bolond história nagyságát... 

Kutya hideg miatt alig akaródzott kibújni a rongyos takaró alól, de azért még aludt valahol a Nátron tónál a nap és még köd borította a völgyeket, mikor elindultunk. Mindenütt madárszó. Az őserdők bohócai, a lármás turakók itt jóformán az elsők, kik a pirkadó hajnalt üdvözlik. Csak később kezdenek szólni a rikácsoló maszáipapagályok, s a nectaríniák. No de a dologra!... 

Gyors tempóban rohantunk a harmatfödött magas füveseken át. Mitől féltem, az bekövetkezett. Bivalyokat ma nem lehetett nyomozni. Megunták a zavarást és elmentek valahová. Hová?! Ki tudja? Hisz oly óriási a birodalmuk itt, őserdő, patak, mocsár a rét mindenütt. - Oda kezdtünk felkapaszkodni, hol Fernbachot vezettem bivalyára. Éppen egy kis erdőszoroson kellett volna áthaladnunk, mikor Buphaga csiripelés és Magambó elugrása jelezte, hogy valami van a közelben. Elkaptam a cordite-ot és abban a pillanatban már láttam is egy nagy szürkésen fekete tömeget. Aha! gondolám itt van a rekord bika. De bikám fújt, és felénk tart egy nagy faru. Lövésemre azonnal felbukfencezett. Erre egy másik is szemközt áll velünk, ez is összeesett a lövésre. Oda mentünk és láttam,hogy a nagyobbik egy néhány nap múlva megellett volna. Hát baj bíz az, de mit csinálhattam volna?! Elég sok időt vesztegettünk el, mire az állatokhoz hozzá mehettünk, de azért az embryum még mozgott az anyaállatban. Tehát gyorsan kezdtük kivágni, mi természetesen nem ment valami gyorsan, de nehéz dolog is ilyen vastag bőrű óriást felnyitni. Az embryumot végre kihúztuk. Magambó kése a szem alatt és a fülnél több helyen mélyebb sebet ejtett rajta. Kihúzásnál nem mutatott életjelet. Szíve azonban dobogott. Majd kitátotta száját, s lélegezni kezdett. Ekkor aztán erősen hozzáláttunk a maszirozásához, elkötöttük a köldök zsinórját is. Az állatocska gyorsabban kezdett lélegezni majd vagy fél-háromnegyed óra múltán fölállni próbált, s belefogott az apró rhinocérosz - s én fülemnek kedves - sikoltozásában. Hosszú ideig sivalkodott így, bár én magyarázni kezdtem, hogy "nincsen oda visszatérés". Később a vén faru dühös "pfpfu pfpfu"-ját is prüszkölte. Olyan furcsa valami volt az, hogy szeretnem kellett, pedig - hejh- igazán nincs kedvem és okom szeretni. 

Milyen bolond a véletlenség! Mondjuk 10-12 nappal öregebb az én kis farum, és mamáját a mai helyén találom, mily sok remény fűződne ehhez a naphoz? Így pedig?! Na de hagyjuk!...

A kis rhinót hordágyon haza vitettem. Később egy üveg tejet ki is szopott. Föláll, és járni is próbál, de nem sikerül neki. Kár bíz vele vesződni,de hát ha már itt van megteszünk minden megtehetőt, bár az csak idő és pénz veszteséggel jár. Most kb. már 2 órás. Nagyon fázik, úgy didereg az ócska takaró alatt, mind a nyárfalevél. - Egy bolondságot is csináltam a kis faru bába asszonykodásánál. Patái természetesen puhák voltak és alul egy szív formájú kocsonyás rész volt. Ezt levágtuk. Kár volt ez, később megkeményedett és betüremlett volna. Én úgy gondolom, hogy azért nem tud farum fölállni, állva maradni.

Este felé kószáltam campemtől keletre. Gyönyörű látkép nyílik onnan a "Nagyárokra". A nátron tavat,Öldonyó Lengait lehet onnan látni. Vadat azonban nem láttam. Az ördög ugyan utamba hozott egy erős bushbokot de elhibáztam. Kár volt a csendet zavarni.


szept. 27. hétfő

...- Kis rhino! Azt hittem, hogy nem éri meg a reggelt, de ma már lábra is állott, bár lábai még igen gyöngék. Nagy baj volt az én csülökoperációm. Baj az is, hogy Magambó késsel több sebet ejtett rajta. Ha ez a 2 körülmény nem volna, most kezdenék reményt fűzni a felneveléséhez. Különben esetlenségében igen kedves apróság, egy csöppnyi farucska. "Sűrű gyerek" tiszta háj, s így nem csoda, ha a sétálgatás még lassan megy és fel- felbukik. - Éjjel 3 h-kor a kongóni helyén, tehát a camptől alig 300 lépésnyire, egy vén hím oroszlán kezdett bömbölni. Sohasem élveztem ily gyönyörűséggel az oroszlán muzsikát, mint ez éjjel a csodaszép vadonságban.


szept. 29. (szerda)

d.u. 1 h - Nálunk most 2 igen nehéz beteg van. Egyik a tüdőgyulladásos Magambó, ki talán kiheveri a baját. A másik a kis rhinó azonban fölveszi ma a néhai nevet. Hja! ante diem natus, ante diem mortuorum. Ma reggel észrevettem,hogy nyöszörög s kolika szerű kínjai vannak. Gyomra nincs rendben. Széke sem volt és én a kígyó fecskendőt otthon felejtettem. Bár iszogatót készítettünk (egy csövesbot egyik végére egy levágott tojás ----- illesztettem a másik végére egy kis tölcsért) és ennek volt is hatása. Ürülékéből lehet látni,hogy az állat menthetetlenül elfog pusztulni. Kár volt eddig is vesződni e szegény poronttyal.

Ha 15 nappal idősebb lett volna,úgy akkor egy kis fúró, prüszkölő bestiácskát fogunk, de így ilyen kioperált legényke, bizon nem életre való.

... Szegény kis rhinó poronty! Olyan keservesen nyög sóhajtva, hogy igazán megesik rajta a szíve az embernek. Ez a kis embryum oly ragaszkodó, úgy kívánja, hogy mindig vele legyen valaki, már ez is fájdalmassá fogja tenni "elköltözését". "Meghalni nehéz dolog", mondta egyszer A. Bizony az! Ez a poronty is már reggel óta viaskodik vele. - Fog e az idén egy másik kis rhinó szaladgálni campemben?


szept. 31. (csütörtök)

Szegény kis "Oliondó". Így kereszteltem el a mi kis rhinó embryónkat, szegény tegnap óta tusakodik a halállal és csak ma d.e. 9 h múlt ki. "Meghalni nehéz dolog"! Szegény poronty! Talán éppen ma jött volna a világra, melyre oly erőszakos módon segítettük és melyet hamarosan el is hagyott. 

Kicsi Oliondó hánya-vetett életemnek egy emlékezetes eseménye maradsz.